Vendégházunk
Vendégházunkban összesen 7 felnőtt számára tudunk helyet biztosítani, valamint a kisgyermekekkel érkezők számára egy plusz kiságy áll a rendelkezésükre.
Természetesen kevesebben is igénybe vehetik szolgáltatásainkat.
Egyszerre csak egy családnak, vagy baráti társaságnak adjuk ki a házat. Így nem kell másokhoz alkamazkodniuk. A vendégház az alábbi helységekből áll:
|
|
|
Első szoba
Francia ágy
2 személy részére, szekrénnyel. |
Második szoba
Francia ággyal 2 személy részére, fotelekkel, kisággyal kisebb gyermekek számára. |
Harmadik szoba
Emeletesággyal és egy heverővel a nagyobb gyermekeknek.
Összesen 3 személy. |
|
|
|
Fürdőszoba
Zuhanyzóval, WC-vel kézmosóval és nagy tükörrel |
Konyha
Jól felszerelt konyha:
elektromos tűzhellyel és sütővel, mikrohullámú sütővel, kávéfőzővel, szendvics sütővel, kenyér pirítóval, hűtővel és 80 literes fagyasztóval |
Étkező
Asztallal és székekkel,gyermekeknek etetőszékkel
Tv, műholdvevő,
rádió, és vasaló.
|
Szolgáltatásaink
Az alábbiakban az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékozódhatnak.
A szolgáltatások némelyike külön díj megfizetése mellett vehető igénybe, melyről a részletesebb ismertetőnél olvashat.
|
Étkezési lehetőség
Az étkezést igény szerint, előzetes egyeztetés alapján tudjuk biztosítani. Vendégeinknek lehetősége van igény esetén kiszállításos menü igénylésére,vagy a partnerünk éttermében étkezésre, kedvező áron!
(5 % kedvezmény az étlapon szereplő árakból a kedvezménykártyánk átadásával.
Az étlap a vendégházban megtekinthető.)
Kerékpár kölcsönzés
Lehetőség van kerékpárok kölcsönzésére
napi díjazás fejében
mellyel a környék nevezetességeit is meglátogathatják!
A kerékpárokhoz bukósisak és láthatósági mellényt biztosítunk!
A kölcsönzés díja: 500 Ft/nap/kerékpár.
|
Főzési lehetőség a szabadban
Nagy kertünkben bográcsolásra és grillezésre egyaránt mód nyílik- mindez csak kedv kérdése!
Ezenkívül a jól felszerelt konyhában a férjek is megmutathatják, mit tudnak míg kedvesük pihen.
Kisgyermekes családoknak
Kisgyermekekkel érkezőknek
rácsos kiságyat, etetőszéket és a WC-ben bilit biztosítunk.
Szeder szüret
Augusztus elejétől szedresünkben e nemes gyümölcs szedésére és megvásárlására nyílik lehetőség előzetes egyeztetés alapján!
Ára: Szedd Magad akcióban 200 Ft/Kg,
leszedve 400 Ft/Kg
|
Fotógaléria
|